...futottak még

Exeink 2003-2006

 

 

A zenekar történetét feldolgozó lapon már utaltunk rá, hogy a jelenlegi felállás kialakulása előtt számos zenész jelenléte színesítette palettánkat. A tagcserék részleteivel nem akartuk feleslegesen terhelni az olvasók befogadókapacitását, ám szeretnénk némi támpontot adni a jövendő kutatói számára a tagcserék hátterének felgöngyölítéséhez, ezért IV. Nagy Zoli távozásával elérkezettnek látjuk az időt, hogy egykori tagjaink munkásságát külön fejezetben mutassuk be. Egyben ünnepélyesen ígéretet teszünk, hogy nem tárjuk a nyilvánosság elé az összes Védtelen Nő távozásának körülményeit, aki faképnél hagyott bennünket.

I. Kerékgyártó "Kölök" Tamás - dobok, 2003

A tehetséges fiatal jazz rajongó a zenekar alapító atyái közé tartozik. Egyik első intenzívebb próbánk, amely Tamásék gyömrői pincéjében zajlott, és az azt követő közös zenehallgatás nagyban hozzájárult a banda összekovácsolódásához. A budapesti próbákon egyetemi és mezőgazdasági teendői miatt már nem tudott hasonló lelkesedéssel részt venni. Amikor a zenekar elhatározta, hogy stúdióba vonul, Tamás bejelentette távozását. Első felvételeinken még elvállalta a közreműködést, de lendületes stílusát, és szokatlan megoldásait, amelyek kezdetben nagy hatással voltak a zenekar formálódó stílusára, a stúdióban sajnos már nem tudta - vagy nem akarta - reprodukálni.

I. Losó Zsolt - basszusgitár, 2003

Másik alapító atyánk, Zsolti, a jó kedélyű roma basszer, vérbeli zenész, egyben egy kamion pilótája. Gézával együtt kezdett el zenélni Gyömrőn, majd megunta a kemény rockot és a feldolgozásokat és Védett Férfivá érett. A kezdeti lelkesedés után a családja megélhetése szempontjából és egyébként is nehezen megkerülhető 400 tonnás DAF-ot nehezen tudta összeegyeztetni a zenészélettel, egyre fáradtabban jött próbálni, majd Tamáshoz hasonlóan az első felvételek után elhagyta a zenekart, anélkül, hogy valaha is színpadra állt volna velünk. Később egy gyömrői formációban tűnt fel, akikkel egyik helyi koncertünkön egymást követően álltunk a világot jelentő kamionplatón. Akkori basszusgitárosunkkal, Zolival, kölcsönös tisztelettel nyilatkoztak egymás játékáról.2007-ben Zsolti megtekintette a zenekar aktuális, formációját a Railroad blues péntek alkalmából,

II. Földvárszky Zoltán - dobok, 2004

Első koncertünkön, a Blue River állóhajón ő ütötte a bőröket. Zoli neve emlékeinkben összefonódik a Csepel művek egy óvóhelyének pincéjében berendezett félkonfortos próbahellyel, mivel azért távozott a zenekarból, mert egy késő esti próba után nem vittük autóval haza, csak a HÉV-ig. Az esemény körülményeit elemző email-váltás féltett kincse a zenekar archívumának. Zenészkarrierjének folytatásáról nem tudunk.

II. Hainz István- basszusgitár, 2004

Istvánt első próbahelyünk, az S.P. stúdió hangmérnöke, Sanyi bácsi ajánlotta figyelmünkbe. István korábbi zenekara éppen dögrováson volt, és így felszabadultak kapacitásai. Rögtön tudtuk, hogy nagy tudású és rutinos zenész csatlakozott hozzánk, sajnos ezt ő is tudta magáról, és a zenekarnak nem tudott ehhez mérhető jelentőséget tulajdonítani. Első koncertünkön felkészületlenségére hivatkozva csak hosszas rábeszélésre vett részt, majd miután beigazolódtak aggályai, visszatért anyazenekarához, amelynek nevére sajnos nem emlékszünk, de ha eszünkbe jut, belinkeljük.

III. és VI. Takács Péter - basszusgitár, 2004-2005, 2011

Petit agilis nyomdász vállalkozóként ismertük meg a Batthyányi téren. Az egyik leglelkiismeretesebb és legfelkészültebb zenész volt, akivel valaha együtt dolgoztunk, egy éven át, mostoha körülmények között keményen készült velünk a koncertezésre. Gazdasági és családi problémák aláásták erejét és kedvét, majd felszerelését eladni kényszerült és a zenélést is abbahagyta. Eddig ő az egyetlen korábbi zenésztársunk, aki a koncertjeinken nézőként is felbukkant. A Fészek klubban hosszabb betegségből kilábalva látogatott meg bennünket, és az ott készült fotókat is ő készítette. 2011-ben nagy meglepetésre visszatért a bandába.

IV. Nagy Zoltán - basszusgitár, 2005-2006

A kunhegyesi bluesman és bankember, Zoli, a negyedik, azzal az ígérettel csatlakozott hozzánk, hogy visszatérít bennünket a blues igaz ösvényeire. Sajnos ez nem sikerült neki maradéktalanul, menthetetlenül elsodródtunk a jó öreg "alternatív" cimke felé, amely ma már mindenkit megillet, aki a saját dalaival próbálkozik. Zolit ez nem tette különösebben boldoggá és valószínűleg az ebből eredő frusztráció lemerítette energiáit és a basszusgitárja elemeit, így végérvényesen csatlakozott Moldován Gyula barátunk csapatához. Tizenkét koncertet, öt dal felvételét és a zenekar beindulását köszönhetjük neki. Benedek pápa távollétében és áldásával Zoli 2007 áprilisában vendégként újra velünk játszott a Budapest Fringe-en.

III. Vadász Gábor - dobok, 2004-2006

Első komoly dobosunk, Vadász Gábor, a legendás Kovács Gyula tanítványa adta a döntő lökést a bandának a világot jelentő deszkák felé. A zenekar múltját és jövőjét azonban alapvetően másként ítéltük meg, így nagyobb részt művészi ellentétek miatt elváltak útjaink, remélhetőleg nem véglegesen, és lesz még alkalmunk együtt zenélni a színpadon vagy a stúdióban, mert Gábor virtuóz játéka méltán aratott sikert a progresszióra fogékony közönségünk körében, és alapvetően meghatározta legjobb felvételeink dinamikus hangzását, emellett neki köszönhettük koncertjeink kétségtelenül legvonzóbb showelemét, Alexa vendégszerepléseit is. Ide egyébként mutatott egy link de az érintett kérése és a lap tetején tett igéretünk értelmében nem áruljuk el, ki az az Alexa.

Fodor Balázs - ének, gitár, duma, herfli, 2005-2007, 2010-11, 2012-



András "barátja és kollégája" a sokoldalú muzsikus, showman és zenekultúraterjesztő, basszusgitárosként csatlakozott néhány próba erejéig a zenekarhoz II. István távozása után, és meg kell hagyni, azt sem csinálta rosszul, mégis néhány Takács Peti érkezéséig hanyagolta a posztot, majd énekes-gitárosként tért vissza, és vendégművészként tevékenyen közreműködött a zenekar arculatának és filozófiájának (ha van olyan) kialakításában. Balázsnak köszönhetjük repertoárunk két kulcselemeit, a Békés Express Blues és a Zuhanórepülés c. dalokat, melyek a frontember fiának tetszését is elnyerték. Balázs 2007 májusában Londonba helyezte át székhelyét, de erősen bízunk benne, hogy még viszontlátjuk soraink között a színpadon, ahogyan ez megtörtént Vigándpetendi koncertünkön is. Addig további sorsát londoni naplójában követhetjük nyomon.

IV. Doby Viktor - dobok 2006-2009



Eljött a pillanat amit a legkevésbé sem vártunk: IV. Viktor uralkodásának végével dobosainkat is számozni kényszerülünk. Viktorl október óta a Szexlightkór tagja, ezzel már nehezen tudná összeegyeztetni a metronómunkat. Vele vészelte át a zenekar -őszintén reméljük- legnehezebb periódusát, reméljük, lesz még alkalmunk nyugodtabb időkben is együtt zenélni a stúdióban vagy a színpadon. 12 koncertet játszottunk le együtt, pontosan annyit, mint elődjével Gáborral. Úgy látszik ez a dobosaink szavatossági ideje.

V. Stremnitzer Zoltán - dobok, ének
2009

VI. Sándor Benedek - basszgitár
2008



Vissza a tagokhoz